Oldalak

2012. április 3., kedd

Na haragudjatok, hogy csak most írók....

Remélem mindenki jól van, én is élek, csak kicsit le vagyok maradva  a blogírással. Most igyekszek beszámolni az elmúlt 2-2,5 hétről.

Falmászás

3 héttel ezelőtt kb kipróbáltuk a falmászást. A hely az uszodához van közel, szóval kb 3-4 kmre a kolitól, de megérte elmenni. Fedett helyen van, minden féle küzdősportot oktatnak még ott. A fal kb 4-5 méter magas volt, nagyjából 15-en mentünk. Nem került sokba, 5 eurót fizettünk és akár egész nap ott lóghattál a falon.
Nagyon lefáradtam a 3. óra végére, és másnap szőrnyű izomlázam volt. De jó kis időtöltés volt, mert a város kezd unalmas lenni és ha egész nap a koliba kell ülni előbb utóbb megkattanunk.

Síelés

Yataaaaa! :)
2 héttel ezelőtt próbáltuk ki először, Kemibe mentünk csak, mert ott van egy kisebb pálya, meg szerencsénk volt, mert pont rendezvény volt és kedvezményt is kaptunk a felszerelésekre és a liftre. Persze nekem felszerelést nem kellett bérelni, mert a finnektől kaptam.
Hát először elég borzalmas volt, össze vissza törtem magam, az utolsó egy órában mutatta meg a kezdőknek a Riki (japán srác), hogy mit is kellene csinálni. Így első alkalommal csak a megállásig jutottam, meg próbálkoztam a jobbra balra fordulással, de már nem nagyon volt rá idő, hogy gyakoroljam.
Múlt hétvégén megint voltunk. Akkor már kicsit jobban ment, felmentem a domb tetejére. Igaz mindig megvártam, hogy a pálya majdhogy nem üres legyen, kicsit féltem, hogy elütők valakit. De senkit nem ütöttem el, magamat se törtem össze, úgyhogy összességében izgi volt:) Csak úgy száguldoztam a pályán. Remélem még lesz alkalmam megtanulni normálisan, addig nem jutottam, hogy a botot is használjam. Amúgy azt el tudjátok képzelni milyen szarul éreztük magunkat amikor a 3-4 évesek síeltek mellettünk, mi meg estünk keltünk:)
Beus, majd csináljunk egy képet, cím: "2012. március 31. - Erasmus feeling" én állók a sípálya tetején, te Pedig épp a tengerbe mosod a lábad :D

Ice-fishing
Anni kezében van a mini pecabot.

Ice-fishing verseny
Főnyeremény egy autó
A finn családdal próbáltuk ki két héttel ezelőtt, vicces volt, mert egy 10 cm átmérőjű lyukból pecáztunk, egy aprócska pecabotnak nem nevezném eszközzel:) De fogtam 2 kishalat:) Az első 2 perc után.
Majd képeket rakok fel róla, vicces volt:, főleg, hogy a befagyott tengeren pecáztam:P
Amúgy a családdal minden hétvégén találkozok, mindig sütünk vagy főzünk valamit, már elkezdtem gyűjteni a recepteket, el ne felejtsek valamit:) Majd mindent megfőzök Nektek otthon:) Múlt héten vettem pár kínai fűszert. Van egy kiló száraz chili paprikám, meg persze már fűszerek is, de ennek a hónapnak a végén jön egy ázsiai cuccokkal megtömött busz és majd azt is lecsekkolom és viszek haza mindenféle finomságot:D

Újság, blog
A hónap elején elkezdte a suli reklámozni a barát család programot, és mint kiderült én vagyok az egyetlen diák aki részt vesz ebben a programban, mert a suli nem reklámozta eleget és senki nem tud semmit erről az egészről. Így a helyi újság interjút csinált velem meg a családdal és egy blog bejegyzést is kellett írnom, mit csináltunk eddig, mik a jövőbeli terveink, hogy tetszik a program. A többiek mindig szívatnak, hogy sztár lettem:D

Sushi party:)

Az egyik orosz csajszi, Polina költözött haza, mert Ő csak fél szemeszterre jött ide tanulni, mint cserediák. lejár a vízuma és vissza kellett mennie, de búcsúbulit tartott és sushi volt a menü:) Ő már csinált korábban, de megkért minket, hogy segítsünk. Aiko ugye japán, de soha nem csinált még sushit és nem is szeretni, de az egyik kínai csajszi (Lian) segített nekünk. Így kétféle sushit csináltunk, orosz és kínai sushi:) de mindkettő nagyon finom volt, én ugye még sose próbáltam, de most megtanultam, hogyan kell felcsavarni meg megtölteni és nagyon egyszerű. Szójaszósszal és wasabival ettük. Na igen a wasabi, sose ettem még, tök féltem tőle, de igazából szerintem olyan mint a torma, csak zöld :D 
A bulira természetesen csináltunk, tortát, mert ez már kb alap:D Most én csináltam egyedül, hát Charlotte tortát akartam, de itt töltelék nélküli kész piskóta tekercset nem lehet venni, így simán a tortalapot töltöttem meg. Mindenkinek bejött, sokan mondták, hogy ez volt az eddigi legjobb, én persze nem voltam vele elégedett, mert az itteni túró valami borzalom. Na mindegy, a lényeg, hogy sikere volt.

Tanulás

Inkább hagyjuk is, annyi elég, hogy belefulladok szerintem a szemeszter végére a riportokba és prezentációkba.

Bulik

Mostanában nem volt annyi buli, állandóan álmos vagyok, meg ez az idő kezd kikészíteni. Még mindig sok a hó, de már egyre többet süt a nap. A többiek is eléggé le vannak punnyadva, mindenki honvágyas, én is:( Már mennék haza, jó itt meg minden, de már nagyon hiányoztok:$ Na de már csak 1,5 hónap.

Bolondok napja

A finn gyerekek itt járják a házakat beöltözve, (mint Hallloweenkor az angolok) pici feldíszített faágakat adnak csokiért, cukorért cserébe. Csináltam róluk is pár képet, mert a finn családhoz mentek a gyerekek vasárnap amikor ott voltam.
Koliba persze ez szívatásból állt. Fogkrémes kilincs, borotvahabos ajtó, földre ragasztott pénzérmék, meg persze sós fogkefe, meg amit csak el tudtok képzelni.:) De azért jól szórakoztam a leragasztott kulcslyukon és a Faiko (Fanni +Aiko) feliraton amikor visszaértem a szobámba a tanulás után. Szerencsére itt zárhatom a szobámat, különben bele se merek gondolni milyen mocsok fogadott volna:D 



Most ennyi, igyekszem sűrűbben írni, de annyi minden van. Ma is marketingóráról jelentkeztem;)

2012. március 15., csütörtök

Zsúfolt hétvége

Terve:)


Végre marketing óra és van időm blogot írni:) Túl vagyok a prezentáción, úgyhogy egy kicsit beszámolok az elmúlt két hétről.

Szóval most kb március 2-át írunk, Kedves Naplóm:)
Pénteken bulizni voltunk, megünnepeltük, hogy végre szünet van és túl vagyok az első vizsgámon. Ami nagyon egyszerűnek tűnt, hamar végeztem és kicsit aggódok, hogy elkapkodtam. Vizsgai után vásárolni mentünk és kitaláltuk, hogy szombaton szülinapozunk és bemutatjuk a magyar konyhát. A buli mint mindig jó volt, csak fáradt voltam, mert mint mostanában mindig későn mentem aludni.

Szombaton ugye be kellett vásárolni a főzéshez és finnekkel illetve a magyar sráccal mentünk Kemibe, hogy megnézzük a Snow Castlet.


Először a kastélyról:)
Annyira szép volt, csak pislogtam néha. A téma a sport volt. A kastély nem olyan nagy, de azért 2-3 órát biztos eltöltöttünk ott. Jó turista módjára csináltunk csomó csomó képet. A kastély nagyon hideg volt, van benne egy kis kápolna és van aki itt tartja az esküvőjét, illetve az esküvő után a kastélyban alszanak. (fagyos nászéjszaka, biztos romantikus)

A szobrok nagyon szépen kidolgozottak voltak:) Majd a képeken látni fogjátok. a kastély szabadteres részén lehetett szánkózni is, meg gumimatraccal csúszni, kipróbáltuk Annival, nagyon vicces volt:D


A kastély után vásárolni mentünk, Mari nagyon aranyos volt és segített nekünk. Prismaba mentünk, bevásároltunk babgulyáshoz, pogácsához és palacsintához, illetve a szülinapi tortához. (kb. 20 emberre számoltuk az alapanyagokat)


Olyan 3-4 fele álltunk neki főzni, 8-ra voltak meghívva a többiek, de aztán 9-re módosítottuk a dátumot, mert lehetetlen volt, hogy időben végezzünk.


Szerencsére mindenki segített valamiben, így egyszerű dolgom volt. A babgulyásnak nagy sikere volt, illetve a pogácsának is. A recepteket fordíthattam angolra másnap:) A palacsinta is elfogyott reggelre.

Beus, nekem is van tengeres képem.
Bibibi:D 
A nagy kajálás után mentünk bulizni, most nem voltunk olyan sokáig, olyan 3 fele el is jöttünk és még neki álltunk játszani, aztán valaki hívott minket, hogy a sarki-fényt most lehet látni az égen. Rohantunk ki minden nélkül, először le késtük, de 20 perc múlva ismét kimentünk és pont elcsíptük, meg fotózkodtunk vele. Közbe kaptunk egy linket, ahol percre pontosan előre jelzik, hogy mikor látható és milyen erős a sarki-fény.
Nincs tovább :(
Még 6 óráig állandóan csekkoltuk, aztán gyűjtöttem egy kis gulyást a finn családnak és készültünk aludni. Aztán a vietnami srác meghívott minket reggelire, mondván hamar kész lesz:) Aztán megvártuk a reggelit, 7-kor lett kész, nagyon fincsi volt:) A csajok nagyon fincsi kínait csináltak és megtanultam pálcikával enni:) egy egész tál rizst megettem vele. Másnap olyan boldog voltam, hogy még a babgulyást is pálcikával ettem:D Na 7 óránál tartok, hát mondanom se kell, hogy már nem jutottam el az ágyamig. A kaja után aludtam 2 órát a szófán, aztán délig beszélgettünk, utána anyuékat hívtam egy kis beszámolóra.
Give me money :D

Délután 2-kor pedig a finnekkel találkoztam és kipróbáltam a sífutást:) Tök vicces volt:) Kb. fél órát gyakoroltam aztán ebédeltünk náluk meg beszélgettünk. Kölcsön kaptam a síléceket. A szünet alatt egyszer volt időm csak gyakorolni, de már egyre ügyesebb vagyok:D


A szünet alatt a finnekkel találkoztam, síeltem, sokat kártyáztam és uszodába is elég gyakran mentünk:) Szombaton hot potozni voltunk. Még sose próbáltam, de nagyon bejött. Hangulatos volt, körbeültük a nagy edényt és mindenki csipegetett, közbe beszélgettünk. Annyi kaja volt, hogy az félelmetes, egy csomó hal, marha hús, virsli zöldségek. Igazából mindent bele lehet dobni a fazékba aztán mehet a pecázás:)
U.i.: A videón sokat bénázok, nem röhögni:P:D













2012. március 2., péntek

Party Week

Sziasztok Drágáim:)

Bye Bye GuoGuo party.
Röviden az elmúlt hétről. Hát csak a hét első 3 napján voltam suliba, aztán a hét további része szabad volt. De az a 3 nap elég zsúfolt volt. Sokat kellett tanulni és prezentálnom is kellett. Utána meg kb. partyból állt az egész hét. Egy régi cserediák látogatott vissza hozzánk, én persze csak most találkoztam a csajszival először. Aztán amikor megérkezett szerdán buli volt, nem volt rossz buli, megint sokan voltunk, de Aikoval fáradtak voltunk a finn tanfolyam és a szauna után, úgy hogy viszonylag hamar haza mentünk. Csütörtökön kicsit kártyáztunk, az se volt rossz, ismét Killers-t játszottunk, ekkor ismerkedtem meg Olgával, addig nem higgadt le amíg ki nem nyírt:) Amúgy aranyos, csak kicsit túl határozott:) 

És bulizunk:)
Én voltam a király:)
Valami tavaszi tekercs szerűséget gyártunk:)
Megint volt torta:)
Pénteken ismét buli volt, az is komoly volt. Először Susannak a névnapját ünnepeltük. (Nála voltunk Valentin napozni is) Segítettem neki főzni, nem tűnt semmi bonyolultnak, mindent bele tehetsz, tegyél rá két féle szószt és egy maréknyi chilit és kész is a kaja:) Főzés után jöttek a többiek enni, kicsit táncolgattunk meg beszélgettünk, lehet kicsit hangosak voltunk, mert a gondnok feljött, hogy fejezzük be, mert zavarjuk a szomszédban lakókat. Utána csendes buli volt, beszélgettünk meg poénkodtunk éjfélig aztán mentünk a klubba. Buliba az egyik kínai csajszira vigyáztunk, kicsit sokat ivott, de aztán feladtuk, mert az istenért se akart szót fogadni nekünk, aztán haza jöttünk. 
A szombaton pedig egy másik kínai csajszit búcsúztattunk, mert Ő pedig Frankfurtba ment erasmus ösztöndíjjal. Nagyon jó buli volt. Előtte vásároltunk, vettem egy két ruhát olcsón végre:) Csajokkal közösen készülődtünk nagy sminkelés hajsütögetés vicces volt:) Aztán szokásos fotózódás, megint rengeteg képen lettem bejelölve facebookon. 
Kivételesen megvártuk a buli végét a klubba, meghallgattuk a party gyilkos lassú számot és jöttünk haza, talán 4 óra lehetett. Aztán fél 6ig a kínai csajszival és Aikoval beszélgettünk. Aztán mentem aludni, mert reggel 10kor a finnekkel találkoztam. Meglepő módon 9kor felkeltem.

Az erdőben:)
Én vezetem:P
Velük az erdőbe mentünk hószánnal. Nagyon vicces volt. Utána kötöttünk egy szánkót és úgy utaztunk rajta öten. Körülbelül fél órán keresztül utaztunk be az erdőbe. Minden tök szép havas volt, olyan helyeken is mentünk ahol előtte senki nem járt, csak a kis állatkák lábnyomait lehetett látni a hóban. De indulás előtt sütöttünk egy kis kalácsot az útra. Az erdőbe egy kis faházuk van amit még Mari apuja épített, ott ettünk egy kis sült kolbászt ( a házon belül volt egy kis kandalló szerűség és ott sütöttünk), de szerintem inkább a virslihez volt hasonló. Sokat nem voltunk az erdőbe, csináltunk pár képet és jöttünk vissza, mert a gyerekek betegek voltak múlt héten és a kiscsaj még most sem érezte jól magát.

Hószán indul:)
Utána még gofrit sütöttünk és beszélgettünk Marival, aztán kaptam tőlük csoda gombát (Tibeti kefir gomba) és most azt gyártom ezerrel. Voltunk boltba, hogy beszerezzem hozzá a dolgokat aztán most már nagyüzemi mennyiségben csinálom:) 

Ezen a héten vizsgám volt, tanulgattam, meg kipihentem a hétvége fáradalmait és most kezdődik a finn "winter holiday". Egy hétig nincs suli, úgyhogy ha minden jól megy, akkor kipróbálom végre a síelést és a hétvégén megnézem a Snow Castlet. :) Sajna haza nem tudtam menni, de majd májusba igyekszem haza jutni:$ Nagy ölelés és puszi mindenkinek. 

2012. február 24., péntek

Heti beszámoló

Ismét eltelt egy hét, kicsit több is az utolsó bejegyzésem óta. Tegnap néztem a naptárt, már 50 napja itt vagyok, gyorsan megy az idő:)

A héten nem volt marketing órám, így csak most írók, ne haragudjatok:$ Mindig volt valami ezen a héten is, bár a suli elég lightos volt, de előbb a hétvégéről. 

Pénteken tanultam, na jó az túlzás, hogy tanultam, csak próbáltam egy kicsit nézegetni ami majd a vizsgára fog kelleni és kiegészítettem a jegyzetem. Szombaton buliztunk és kínaizni voltunk. Még két héttel ezelőtt szerettünk volna elmenni, kipróbálni a kínai éttermet, de akkor senki nem ért rá, meg szerettük volna ünnepelni, hogy már 1 hónapja itt vagyunk, de ebből másfél hónapos évforduló lett csak:) Az étterem nagyon hangulatos volt (megint elfelejtettem képet csinálni, a kamera nálam volt, majd legközelebb) 2 terem volt, az egyik hagyományos kínai hangulatú a másik pedig egy nagyon modern elegánsan berendezett terem volt. Nagyon tetszett. Én rizses zöldséges húst ettem szecsuani mártással, nem volt olyan fűszeres mint az otthoni kínai, de finom volt. Mesélte a japán srác, hogy itt keverik az indiai, kínai és a finn konyhát, mert ha túl fűszereset főznének, a finnek nem ennék meg, mert Ők elég minimális mennyiségben használnak fűszereket és nem túl változatosan. 

Vacsi után egy kicsit játszottunk. (Egy picikét kocka lettem ezen a héten, elkezdtünk egy stratégia játékkal 7-8 játszani és függő lettem egy hétre, de már le is szoktam.) Aztán mentünk bulizni. Elég szeles idő volt a hétvégén és nagyon sok hó esett, szóval annyira nem volt kellemes elmenni a clubig, de utána mindenki jól érezte magát. Nagyon sokat táncoltunk, majdnem záróráig maradtam. 

Vasárnap a finn családdal találkoztam. Ők a héten "nyaraltak" Levibe (Levi Észak-Finnországban van -igen még ennél is északabbra- egy síparadicsom féleség). Annyira aranyosak voltak, a Anni választott Nekem ajándékot és kaptam egy pici plüss rénszarvast, egy firnországos bögrét és salmiakki-ba mártott mazsolát. (ez valami édesgyökérből készült fekete szirup amibe kb mindent belemártanak, kicsit édes kicsit sós, engem a negróra emlékeztet, de annyira nem finom, mint a negró) Illetve vettek nekem ágytakarót, mert a múltkor megnézték a szobámat és látták, hogy nincs ilyenem aztán gondolták meglepnek vele:) Így már kezd elég hangulatos képe lenni a szobámnak:)
Vasárnap nem, mentünk sehova a bolond idő miatt. Meg csak délután találkoztunk, mert dél körül értek haza a síelésből. Így uzsonnáztunk és beszélgettünk, megmutatták a képeket Leviről. Csináltunk epres tejszínes krémet, amihez aludttejet használtunk, és kiderült, hogy itt is van tejföl, aminek nagyon megörültem.
Jah és rizses pitét ettünk, a boltba már láttam ilyet, de azt hittem ez valami édes süti és kiderült hogy nem, ezt kenyér helyett eszik néha, megkenik vajjal, raknak rá sonkát meg sajtot. Amúgy egész fincsi volt, majd otthon megpróbálok gyártani ilyet, találtam receptet hozzá:)

Hétfőn elkezdődött a suli, a héten 2 prezentációm volt én minden órára kellett valamiből készülni, de a hétnek szerdán vége is lett és majd csak következő hét szerdán lesz órám. Így szerda délután vásárolni voltunk. Néztünk cipőket, meg ruhákat szerettem volna venni, de nem sok sikerrel jártunk, de helyette voltunk candy worldbe:) Vettem egy kis nasit:) Majd legközelebb megyünk csinálok ott képeket, durva milyen mennyiségű csoki meg cukor van ott. Jah igen, svédeknél voltunk:) Aztán voltunk egy drogéria szerű vegyes boltban, szerintem legközelebb ott fogok bevásárolni a mosáshoz, mosogatáshoz és a tisztálkodási szereket is majd ott szerzem be mert sokkal olcsóbb mint itt, Finnországban. Aztán a Maxiba mentünk, ez egy bevásárló központ, elég nagy és olcsó, illetve a választék is óriási mindent meg lehet találni kb itt. Találtam magamnak parfümöt 10 euroért, nagyon megörültem neki, mert ezt az illatot már tök rég óta keresem és még ajándék testápolót és dezodort is kaptam hozza:) 
A nagy bevásárlás oka az volt, hogy hétvégén buli lesz ismét:) Susannak a névnapját ünnepeljük pénteken, szombaton pedig az egyik kínai csajt búcsúztatjuk, mert Frankfurtba megy erasmus ösztöndíjjal egy fél évre.

Szerda este ismét bulizni voltunk, csütörtökön két szépséges tortát csináltunk, ma pedig thai kaját főzünk és névnapozunk. Tegnap este hatalmas kártyaparty volt, kb 4kor fejeztük be annyira bele jöttünk, de nagyon vicces volt. Egy csomó új játékot tanulok itt.

Hát most így nagy vonalakban ennyi. Hirtelen nem jut eszembe más, majd a hétvégéről írók részletesen.:) 

2012. február 16., csütörtök

Hyvää ystävänpäivää :)

Ismét eltelt egy hét, de talán több is. Megint marketing óráról írók. Ez az egyetlen óra amin képtelen vagyok figyelni, mert a tanár vagy nevetgél, vagy csak szimplán nem tud beszélni. 

A múlt héten is elég sok minden történt velem. Hétfőtől csütörtökig iskolában voltam. Elkezdődött egy új tárgyam, amin egy finn céget elemzünk marketing, logisztikai és pénzügyi szempontból. Az év végén egy 4000 szavas jelentést kell írni róla és prezentálni. A cégnek csak finn és svéd weboldala van, szóval az információ gyűjtés nem könnyű, de a Mari ebben is segít és szerencsés vagyok, mert van egy finn csaj is a csapatunkban. ( 4-5 fős csoportokba kell kiviteleznünk a riportot) A finn tanfolyam is elkezdődött. Tanultuk a számokat, köszönéseket, az órát. Annyira nem könnyű de hamar elmennek az órák.

Péntek este sütöttünk, mert szombaton Susannhoz (thailandi csajszi, itt él Finnországban kb 4 éve) mentünk, meg hívott egy pár embert koliból, Valentin napot ünnepelni. (Na igen, ez is kicsit furcsa volt, hogy itt a Valentin nap, nem a szerelmesekről szól, hanem a szeretteidről, barátaidról is.) Nagyon aranyos volt, készült vacsival, soha nem ettem még Thai kaját, most azt is kipróbáltam. Kicsit a kínaihoz hasonlít, de teljesen más a fűszerezése és ezt is rizzsel ettük. Próbáltam pálcikával enni, egy két dolgot meg tudtam fogni vele, de nem volt türelmem azzal enni, még gyakorolni kell. De amikor először próbáltam, nem is tudtam mozgatni a pálcikát a kezembe, úgyhogy fejlődök. Na igen, de ott tartottam, hogy sütés volt éjjel... Szóval szerettünk volna valami sütit vinni legalább, hogy ne üres kézzel érkezzünk. Aztán csokis kekszet, meg almás fahéjas sütit akartunk csinálni, mert ezekhez nem kellett habverő gép. Hát rossz konyhában kezdtünk, mert a sütő szőrnyű volt. Először az almásat csináltuk, a teteje szénné éget:S Így átköltöztünk a franci srác apartmanjába, mert Ő egyedül lakik, rengeteg hely van nála és a sütőjét már a Gypsy parti előtt használták és nem volt vele gond. A csokis kekszből szíveket próbáltunk formálni, ami kisebb nagyobb sikerrel össze is jött, néha nagy pontok lettek és a kínai csajok, próbáltak hóembert, madarat  nyuszit is csinálni, de ahogy melegedett a süti teljesen megolvadt és eldeformálódott, de az ötlet jó volt:D
Szóval a vacsi. Nekem előbb kellett menni, mert Susann hívott, hogy egy kis segítségre lenne szüksége. Így én 5-kor érkeztem, Aiko is jött velem. Először kivasaltam a haját, majd elmentek a szülei és neki álltunk harisnyából és drótból virágot csinálni. Majd megjöttek a többiek és neki is estünk a vacsinak. Volt 2 féle szószos kínai szerű kajci és currys pácba sült csirke. Illetve rizs. Vacsi után vissza mentünk az ebédlőbe, egy videót néztünk Susannról, meg Thailandról, mert év szépe versenyen első lett Thailanden. 

Majd sütiztünk, az égett sütiből torta lett, szív formába szétvágtuk és megtöltöttük minden jóval. Ízre isteni lett, de kinézetre nem volt egy szép látvány:)

Beszélgetünk aztán 10 fele jöttünk haza és mentünk bulizni.


A finnekkel is találkoztam szombat délelőtt. De a sütögetés után 3kor mentünk aludni és 10kor kellett volna találkoznom a finnekkel, de nem sikerült felkelnem csak pontba 10-kor. De Ők mindig pontosan érkeznek, így gyors hívtam is őket, hogy bocsi, de elaludtam aztán szerencsére boltba kellett menniük, míg elmentek el is készültem.
Náluk makaróni ládikát főztünk szarvas húrból. Nagyon jó volt. Utána a finn cégről mesélt nekem Mari és játszótérre mentünk Annival. Itt lapáttal kell menni a játszótérre, mert mindent hó fed és nem lehet semmit használni, hacsak nem ásod ki. ott voltunk egy kicsit, megint szánkóztunk. Aztán jöttem is vissza készülődni a vacsira. De kaptam Tőlük Valentin napra egy kis ajándékot, majd feltöltöm a képet arról is.
Vasárnap tanulásvolt és kb. ennyi volt a hét. Remélem semmit nem felejtettem el. 





2012. február 7., kedd

Hétvége

Na egy kis beszámoló a hétvégéről meg az elmúlt hétről.
Végre megérkezett a szeretett csomag otthonról:) Újra karácsony volt kedden, amikor hazaértem és megláttam a nagy csomagot az ajtóm előtt:) Anya küldött ajándékot a finn családnak, törcsiket, meg pálinkát, sajna a pálinka összetört, eltudjátok képzelni milyen szag volt a csomagba:S A szobámat szerettem volna szellőztetni, de kint kb -25 volt, így nem nagyon tudtam mit kezdeni a szagokkal. :S Megkaptam a fényképezőt is, csak sd kártyát kellett bele vennem, meg első használatkor kiderült, hogy a 4 elem amit apa küldött együtt bír 10 percet, uh majd azt is vennem kell. De kaptam még egy csomó fűszert, erős paprikát, levestésztát, mert azt a finnek nem ismerik:)

A suli csak szerdáig tartott, csütörtökön tortát készítettünk a szombati bulira. Pénteken otthon punnyadtam, mert olyan hideg volt, hogy sehova sem lehetett menni, mert 5 perc alatt megfagytál ha kimentél a -30-35 fokba.

Szombaton találkoztam a finnekkel. 10:30-ra jöttek értem. Mentünk vásárolni, mert Mari szeretett volna megnézni egy second hand marketot, a közeli iskolában volt és gyerek ruhákat árultak első sorban, uh túl sok érdemleges dolgot, nem találtam, de Ő szerettet volna a kiscsajnak nézni dolgokat, de minden túl pici volt, így hamar végeztünk. Utána nekem néztünk sd kártyát, meg elmagyarázta, hogy nem mindegy milyen kávét veszek, mert különböző kávéfőző típusokhoz, különböző őrlésű kávék vannak és én először rosszat vettem:( Otthon mindegyik egyforma:( Na mindegy, már ezt is tudom:)

Aztán kebabot vettünk és mentünk haza ebédelni, aztán sütöttünk, finn áfonyás pitét:) Ami tök fincsa volt, és ezt is fagyival eszik:)

Jah az ajándékokat is oda adtam, nagyon örültek nekik:) Össze vissza ölelgettek:) A csokikat meg se akarták enni, mert olyan szép a csomagolása, hogy sajnálják megenni:D Aztán nagy nehezen rábeszéltem Őket, hogy csináljanak róluk képet és egyék csak meg:)

Olyan 5-6 fele értem vissza koliba, aztán neki is álltam készülődni az esti Gypsy King Party-ra:D Elvileg 8kor kezdődött volna, de a srácok kajával is készültek és kicsit megcsúsztak, uh csak 9kor indult a buli.
Addig megtudtuk, hogy kb. mindenki akaszt magára valami gypsy-kre jellemző kelléket. Kendő, láncok, bajusz vagy valami hasonló:P Uh Aikoval vissza mentünk és átöltöztünk...vagyis tettem egy kendőt a fejemre:D

A buli nagyon jól sikerült. Tök fincsi kaják voltak. Egy csomó saláta, apró harapni valók (sajt, töltött gomba, töltött tojás). Csináltak még sült csirkét és töltött paprikát is:) De az nagyon vicces volt, meg kalifornia paprikát töltöttek meg, mert csak azt kaptak a boltba:D

Aztán tomboltunk egy kicsit, megint készült vagy 600 kép, amiket megint be kell szerezni, mert az én gépem 10 percet bírt. Éjfélkor tortáztunk aztán a többség elment bulizni, de mi nem akartunk mert  nagyon hideg volt kint. Uh maradtunk és fél 4ig pókereztünk:) Nagyon profi voltam, 2. lettem:D (Tudom kezdők szerencséje:P)

Aztán így röviden tömören ennyi a hétvége:) Most meg megint suli van és a héten kezdődik a finn tanfolyam, amire már nagyon kíváncsi vagyok:) Majd arról is beszámolók :) Képek egyenlőre csak facebookon bejelölt képeknél. De majd igyekszem beszerezni Őket:$


2012. január 30., hétfő

Még élek


Először is bocsi, hogy eltűntem, de nem volt erőm írni. Még élek, nem fagytam meg, de a héten lehet meg fogok:) Ma például -23 van, de szerintem van ez több is.



Na mikulás óta nem írtam, azóta elég sok minden történt. Sarki fényről lemaradtam sajnos, mert felhős volt az ég, de kimentem lesni. (kedd) Nagyon remélem, hogy még lesz és láthatom élőben:) De azért alkottunk akkor is. Csináltam angyalkát, meg hömpölyögtem a hóban:) Felvettem majdnem az összes ruhát a szekrényből és így nem is fáztam. A mellettünk lévő tón sétáltunk át a svédekhez, mert azt jó helynek gondoltuk a sarki fény lesésre, de mivel nem volt átsétáltunk a túloldalra és találtunk egy emlékművet körülötte érintetlen hóval, és az volt a vicces, hogy az emlékmű mellett volt egy kéznyom vagy valami hasonló, de semmi oda vezető út:D Uh sarki fény helyet csak UFO  nyomot találtunk. Angyalkáztunk, hógolyóztunk, legurultam a dombról mint egy hordó :D Vicces volt.



Másnap hajat vágtam (szerdai nap). Vicces volt ez is, Rikinek (japán srácnak) begöndörítettem a haját:) Tök vicces feje lett ahogy Ő mondta "24th century hairstyle" :D Gondolom láttátok a képeket facebookon:)


Aztán múlt héten megvolt az első prezentációm suliba és egész jól sikerült. Ma is a bácsival van órám és egész nap az én példámat hozta fel mindenre, úgyhogy annyira rossz akkor nem lehetett.


Pénteken Susannal tortát készítettünk. Két tortát kellett csinálni, mert szombaton szülinapi buli volt. Tejszínhabbal, lekvárral, banánnal meg csokival töltöttük meg a tortákat. A tejszínhabbal egy csomót szenvedtünk:D Össze vissza kentük egymásra meg fagyit csináltunk belőle, kicsit túlszámoltuk:) Ez volt délután, este pedig Kínai Új Évet ünnepeltük. A suliba a kínai hallgatok műsorral készültek, énekeltek, táncoltak, kicsit bemutatták a kínai kultúrát és vacsival is készültek a vendégeknek. :) Ez körülbelül este 10-ig tartott, utána pedig buliba mentünk. A buli egész jó volt, csak most sokkal többen voltak, de jól éreztük magunkat. Buli után meg is éheztünk és kebaboztunk egyet. Akkora adagot adnak, hogy lehetetlenség egyedül megenni azt az adagot, majd ha legközelebb megyünk lefényképezem, mert akkor már lesz kamerám:)


Szombaton szülinapoztunk. Az is nagyon vicces volt. Videóra vették az egész bulit, netről lehetett követni az eseményeket. A tortákat kb éjfélkor adtuk oda az ünnepelteknek, ami nem volt valami jó ötlet véleményem szerint. Mert a buli tortacsatába fajult és természetesen az első szeletet én kaptam. Úgy hogy a bulit kihagytuk és utána elbújtunk a többiek elől mert mindenki egy szelet tortával a kezében rohangált a koliban:)

Vasárnap a finn családnál voltam. Most paprikás krumplit csináltunk, szerdán pedig almás fahéjas sütit készítettem nekik. Tegnap még korcsolyázni is tanítottak:) Tök jó volt:) De kicsit féltem, túl magasan voltam :) Először mint valami nyomorék, kerettel mentem, utána meg Timoval kézen fogva tettünk egy kört a pályán. Erről vannak képeim azokat feltöltöm. Nagyon rendesek, legközelebb majd pénteken megyek hozzájuk.
Majd nem elfelejtettem, szerdán ebédre az egyik osztály társam (Xi Shuting) ebédet készített nekem:) Fincsi zöldséges rizs mindenféle húsival meg rákocskával:) Nagyon finom volt, erről is tettem be egy képet.
A képek össze vissza vannak, nem sikerült rendszereznem őket, de szerintem tudni fogjátok mi hova tartozik.